Nemzeti himnusz

Egy országot vagy szuverén államot jelképező dal

A nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek,

  • amelyeket az adott állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el;
  • amelyeket az adott (saját állammal nem rendelkező) nemzet vagy nép(csoport) közös identitásának zenei kifejezésére hagyományosan elfogad.
A legrégibb nemzeti himnusz a holland Wilhelmus egy korai változatának kézirata 1617-ből (Brüsszel, Királyi Könyvtár, MS 15662, fol. 37v-38r)[1]
A magyar nemzeti himnusz egy 1861-ben megjelent újság oldalán

A 19. és 20. század folyamán előtérbe kerülő nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott nemzeti himnuszt, mely sok esetben egyszerre éli életét az országban népszerű egyéb hazafias dalokkal.

A „műfajok műfajának” nevezett himnuszok a reneszánsz korszaka után költői értéküket vesztették, majd később a nemzeti himnuszok gyűjtőfogalmába sorolt költemények formájában lelték meg a továbbélési lehetőségüket.[2]

Nemzeti himnuszokszerkesztés

Azon országok neve, amelyek már nem léteznek, nem önálló államok vagy csak részben elismertek, dőlt betűvel szerepel.

OrszágNemzeti himnusz
AbháziaAiaaira
AfganisztánSououd-e-Melli
AlbániaHymni i Flamurit
AlgériaQassamman Bin Nazilat Il-Mahiqat
Amerikai Egyesült ÁllamokThe Star-Spangled Banner, lásd még: tagállamok himnuszai
AndorraEl Gran Carlemany
AngolaAngola Avante!
Antigua és BarbudaFair Antigua, We Salute Thee
ArgentínaMarcha Patriótica
AusztráliaAdvance Australia Fair
AusztriaLand der Berge, Land am Strome
Osztrák–Magyar MonarchiaGott erhalte / Tartsa Isten
AzerbajdzsánAzərbaycan, Azərbaycan!
Bahama-szigetekMarch On, Bahamaland
BahreinBahrainuná
Bajorország[3]Gott mit dir, du Land der Bayern
BangladesAmar Sonar Bangla
BarbadosIn Plenty and In Time of Need
BelgiumLa Brabançonne
BelizeLand of the Free
BeninL'Aube Nouvelle
BhutánDruk tsendhen
Bissau-GuineaEsta é a Nossa Pátria Bem Amada
BolíviaBolivianos, el hado propicio
Bosznia-HercegovinaIntermeco
BotswanaFatshe leno la rona
BrazíliaHino Nacional Brasileiro
BruneiAllah Peliharakan Sultan
BulgáriaМила родино
Burkina FasoUne Seule Nuit
BurundiBurundi bwacu
CiprusÍmnosz isz tin Eleftherían
Comore-szigetekUdzima wa ya Masiwa
Costa RicaNoble patria, tu hermosa bandera
CsádLa Tchadienne
CsehországKde domov můj
ChileHimno Nacional de Chile
DániaDer er et yndigt land
Dél-afrikai KöztársaságNkosi Sikelel' iAfrika
Dél-Korea애국가 (Egukka) (déli)
Dél-OszétiaРеспубликӕ Хуссар Ирыстоны Паддзахадон Гимн
Dél-SzudánSouth Sudan Oyee!
Dominikai KözösségIsle of Beauty, Isle of Splendour
Dominikai KöztársaságQuisqueyanos valientes
Donyecki NépköztársaságСлавься республика
DzsibutiFlag song
Dnyeszter Menti KöztársaságМы славим тебя, Приднестровье
EcuadorSalve, Oh Patria!
ElefántcsontpartL'Abidjanaise
Egyenlítői-GuineaCaminemos pisando las sendas de nuestra inmensa felicidad
Egyesült Arab Emírségekالنشيد الوطني الإماراتي
Egyesült KirályságGod Save the Queen
EgyiptomBilady, Bilady, Bilady
Európai UnióÖrömóda
EritreaErtra, Ertra, Ertra
Észak-Ciprusİstiklâl Marşı
Észak-Korea애국가 (Egukka) (északi)
Észak-MacedóniaДенес Над Македонија
ÉsztországMu isamaa, mu õnn ja rõõm
EtiópiaWhedefit Gesgeshi Woude Henate Ethiopia
FehéroroszországМы, беларусы
Feröer[4]Tú alfagra land mítt
FinnországMaamme
Fidzsi-szigetekMeda Dau Doka
FranciaországLa Marseillaise
Fülöp-szigetekLupang Hinirang
GabonLa Concorde
GambiaFor The Gambia Our Homeland
GhánaGod bless our homeland Ghana
GörögországImnos pros tin Eleftherian
GrenadaHail Grenada
Grönland[4]Nunarput utoqqarsuanngoravit
GrúziaTavisupleba
GuatemalaGuatemala Feliz
GuineaLiberté
GuyanaDear Land of Guyana, of Rivers and Plains
HaitiLa Dessalinienne
Hegyi-Karabah KöztársaságAzat ou Ankakh Artsakh
HollandiaWilhelmus van Nassouwe
HondurasTu bandera es un lampo de cielo
HorvátországLijepa naša domovino
IndiaJana Gana Mana
IndonéziaIndonesia Raya
IrakMawtini
IránSorood-e Melli-e Jomhoori-e Eslami
ÍrországAmhrán na bhFiann
IzlandLofsöngur
IzraelHatikva
JamaicaJamaica, Land We Love
JapánKimi ga jo
JemenNashīd al-Yaman al-waṭanī
JordániaAs-salam al-malaki al-urdoni
Jugoszlávia[5]Hej Sloveni
KambodzsaNokoreach
KamerunChant de Ralliement
KanadaO Canada, lásd még: The Maple Leaf Forever
KatalóniaEls Segadors
KatarAsz-Szalám Al-Amíri
KazahsztánМенің Қазақстаным
Kelet-TimorPátria
KenyaEe Mungu Nguvu Yetu
Kínai Köztársaság《中華民國國歌
Kínai Népköztársaság义勇军进行曲 (Ji-jung-csün csin-hszing-csü)
KiribatiTeirake Kaini Kiribati
KirgizisztánАк мөңгүлүү аска
Kolumbia¡Oh Gloria Inmarcesible!
Kongói Demokratikus KöztársaságDebout Congolais
Kongói KöztársaságLa Congolaise
KoszovóEvropa
Közép-afrikai KöztársaságLa Renaissance
Krími KöztársaságНивы и горы твои волшебны, Родина
KubaLa Bayamesa
Kuvaitan-Nasíd al-Vatani
KurdisztánEy Reqîb
LaoszPheng Szat Lao
LengyelországMazurek Dąbrowskiego
LesothoLesōthō fatše la bo ntat'a rōna
LettországDievs, svētī Latviju!
Libanonan-Našīd al-Waṭanī al-Lubnānī
LiberlandFree and Fair
LibériaAll Hail, Liberia, Hail!
LíbiaLíbia, Líbia, Líbia
LiechtensteinOben am jungen Rhein
LitvániaTautiška giesmė (Lietuva, Tėvyne mūsų)
Luganszki NépköztársaságГимн Луганской Народной Республики
LuxemburgOns Hémécht
MadagaszkárRy Tanindrazanay malala ô
MagyarországHimnusz, lásd még: Szózat
MalajziaNegaraku
Marokkóan-Našīd aš-Šarīf
Marshall-szigetekForever Marshall Islands
Mauritániaنشيد وطني موريتاني
MauritiusMotherland
MáltaL-Innu Malti
MexikóHimno Nacional Mexicano
MianmarKaba Ma Kjei
Mikronéziai Szövetségi ÁllamokPatriots of Micronesia
MoldovaLimba noastră
MongóliaМонгол улсын төрийн дуулал
MontenegróOj, svijetla majska zoro
MonacoHymne Monégascue
MozambikPátria Amada
NamíbiaNamibia, Land of the Brave
NauruNauru Bwiema
Német Demokratikus Köztársaság[6]Auferstanden aus Ruinen
NémetországDas Lied der Deutschen
NepálSzajaú Thunga Phólka
NigerLa Nigérienne
NigériaArise O Compatriots, Nigeria's Call Obey
NicaraguaSalve a ti, Nicaragua
NorvégiaJa, vi elsker dette landet
Nyugat-SzaharaYā Banīy As-Saharā
OmánNashid as-Salaam as-Sultani
OlaszországFratelli d'Italia
OroszországГимн России
ÖrményországMer Hayrenik
PakisztánQaumi Tarana
PanamaHimno Istmeño
PalauBelau loba klisiich er a kelulul
PalesztinaFida'i
ParaguayParaguayos, República o Muerte
Pápua Új-GuineaO arise all you sons of this land
PeruSomos libres, seámoslo siempre
PortugáliaA Portuguesa
RomániaDeșteaptă-te, române!, korábbi himnusz Trei culori
RuandaRwanda nziza
Ruszinföld[7]Podkarpatszkiji Ruszini
Saint Kitts és NevisO Land of Beauty!
Saint LuciaSons and Daughters of Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine-szigetekSaint Vincent, Land So beautiful
Salamon-szigetekGod Save Our Solomon Islands
SalvadorHimno Nacional de El Salvador
San MarinoInno Nazionale
São Tomé és PríncipeIndependência total
Sealand HercegségE mare libertas
Seborga HercegségLa Speranza
Seychelle-szigetekKoste Seselwaű
Sierra LeoneHigh We Exalt Thee
SpanyolországMarcha Real
Srí LankaSri Lanka Matha
SurinameGod zij met ons Suriname
SvájcSwiss Psalm
SvédországDu gamla, Du fria
SzamoaThe Banner of Freedom
Szaúd-ArábiaAash Al Maleek
SzékelyföldKi tudja, merre visz a végzet
SzenegálPincez Tous vos Koras, Frappez les Balafons
SzerbiaBože pravde
Szerbia és Montenegró[8]Hej Sloveni
Szingapúri KöztársaságMajulah Singapura
SzíriaHumát ad-Dijár
SzlovákiaNad Tatrou sa blýska
SzlovéniaZdravljica
SzomáliaQolobaa Calankeed
SzomáliföldSamo ku waar
SzovjetunióInternacionálé (1944-ig), Szovjet himnusz
SzudánNahnu Jund Allah Jund Al-Watan
SzváziföldNkulunkulu Mnikati wetibusiso temaSwati
TanzániaMungu ibariki Afrika
TádzsikisztánSzurudi milli
ThaiföldPhleng Chat
TongaKo e fasi ʻo e tuʻi ʻo e ʻOtu Tonga
TogoSalut à toi, pays de nos aïeux
TörökországIstiklâl Marsi
Trinidad és TobagoForged From The Love of Liberty
TunéziaHimat Al Hima
TuvaluTuvalu mo te Atua
TürkmenisztánGaraşsyz, Bitarap, Türkmenistanyň Döwlet Gimni
Udmurtföld[9]Шунды сиос ӝуато палэзез
UgandaOh Uganda, Land of Beauty
UkrajnaЩе не вмерла України
UruguayOrientales, la Patria o la tumba
Új-ZélandGod Defend New Zealand
ÜzbegisztánSerquyosh hur o'lkam
VanuatuYumi, Yumi, Yumi
VatikánInno e Marcia Pontificale
VenezuelaGloria al Bravo Pueblo
VietnámTiến Quân Ca
Wales[10]Hen Wlad fy Nhadau
ZambiaStand and Sing of Zambia, Proud and Free
Zöld-foki KöztársaságCântico da Liberdade
Åland[11]Ålänningens sång

Párthimnuszok, mint nemzeti himnuszokszerkesztés

Diktatúrákra jellemző volt, hogy az állampárt himnusza volt az állam hivatalos himnusza is egyben. Németországban a Horst-Wessel-dal, Spanyolországban a Falange Española (Cara al Sol). Franciaországban Philippe Pétain marsall egy új himnuszt íratott (Maréchal, nous voilà). Olaszországban megmaradt a nemzeti himnusz, a Marcia Reale, amely eredetileg a Savoyai-ház himnusza volt, de 1922-től 1943-ig mindig felhangzott utána a Giovinezza is, a fasiszta himnusz.

A Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé volt, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.

Külső hivatkozásokszerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzeti himnusz témájú médiaállományokat.

Jegyzetekszerkesztés

  1. M. de Bruin, "Het Wilhelmus tijdens de Republiek", in: L.P. Grijp (ed.), Nationale hymnen. Het Wilhelmus en zijn buren. Volkskundig bulletin 24 (1998), p. 16-42, 199–200; esp. p. 28 n. 65.
  2. Cs. Varga István: „ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART...”, arssacra.hu
  3. Németország legnagyobb tartománya.
  4. a b Dániától függő terület.
  5. Egykori európai állam. Első neve Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1918–29), majd Jugoszláv Királyság (1929–1941). Később Jugoszláv köztársaság 1943–1991.
  6. A német egyesítéssel megszűnt 1990-ben.
  7. Egy a Kárpátalján és Felvidéken élő népcsoport.
  8. A két korábbi jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró államszövetsége volt.
  9. Az Oroszországi Föderáció egyik köztársasága (alanya).
  10. Egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak.
  11. Finnország autonóm tartománya.
  • Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
🔥 Top keywords: KezdőlapVarga Judit (politikus)Magyar Péter (jogász)Speciális:KeresésHúsvétFacebookIsztambuli egyezményRogán Antal2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságNagypéntekErőss PálYouTubeSzoboszlai DominikKoszovóSzentkirályi AlexandraSpeciális:Friss változtatásokKötter TamásMagyarországPottyondy EdinaSchadl GyörgyLepkehimlőHazatalálsz (televíziós sorozat)Depeche Mode2024-es magyarországi önkormányzati választásMárcius 27.Nemzeti Együttműködés RendszereHáromtest-problémaPolt PéterCristiano RonaldoVölner PálHúsvéti ünnepkörRocco SiffrediMagyar labdarúgó-válogatottVitézy DávidMagyar névnapok listája dátum szerintNagycsütörtökGrúziaNagyhétOrbán ViktorHell Energy Magyarország Kft.Puzsér RóbertHajdú Péter (műsorvezető)Novák KatalinLionel MessiKőrösi Csoma SándorAz Európai Unió tagállamaiLocsolkodásNárcizmusDave GahanSzalay-Bobrovniczky KristófTádzsikisztánII. Rákóczi FerencOrszághívószámok listájaHalálozások 2024-benBudapestBaltimore (Maryland)Darnyi TamásPetőfi SándorVazulSzegény párákBayer ZsoltFritz WepperRobert OppenheimerMádl FerencEsterházy PéterA háromtest-problémaFasizmusJónás RitaA mi kis falunkGulyás GergelyTassi RózsaNagyböjtMásodik világháborúRendfokozatIszlám2023Magyar ábécéGólkirályságMagyarország vármegyéiRamadánHázasság első látásra (második évad)CanberraHázasság első látásraA Barátok közt szereplőinek listájaUngár KláraEminemMost vagy soha!Nagy Ervin (színművész)Lengyel–litván határOrszágok autójelének és doménnevének listájaNagyszombat (kereszténység)LabdarúgásFenyő Iván (színművész)Ausztrália (ország)Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap2024-es európai parlamenti választás MagyarországonNemzetközi gépkocsijelek listájaAdolf HitlerI. Mátyás magyar király