Apokrif iratok

A katolikus szóhasználattal apokrifek, protestáns szóhasználattal pszeudoepigrafák a bibliai könyvekhez hasonló zsidó és keresztény iratok, amelyeket szerzőjük ugyanolyan isteni kinyilatkoztatásként, szent iratként tárt a nyilvánosság elé, de amelyek ennek ellenére nem szerepelnek a mai Biblia könyvei között. Némelyikük azonban egyes korábbi bibliaváltozatokban benne volt, illetve egyes mai, kisebb egyházak Bibliájában szerepel (például a kopt és az etióp keresztényekében).

Az apokrif (apokripha) görög kifejezés jelentése: „elrejtett”. A rabbik szefarim hiconimnak, azaz különálló könyveknek nevezik azokat a szamaritánus vagy eretnek iratokat, amik nem voltak benne a kánonban, azaz az ortodox zsidó gyűjteményben. Először azokra a könyvekre használták ezt a szót, amelyeket eltitkoltak a nagyközönség előtt, csak a beavatottak olvashatták. A katolikusok a bibliai korban keletkezett kánonba fel nem vett iratokat nevezik apokrifeknek. Ami nem került be a kánonba, azt nem volt szabad nyilvánosan olvasni. Másolásukat megtiltották, ezért kevés maradt belőlük az utókornak.

Alexandria püspöke, Athanasius 39-es ünnepi körlevelében, 367-ben állapítja meg először egész egyházmegyéje területére a kanonikus írásokat abban a 27 darabban, amiből a mostani Újszövetség áll. Ennek ellenére igen sok apokrif irat fennmaradt az ókori vallási sokszínűség érdekes bizonyítékaként.

A kifejezés protestáns és katolikus használataszerkesztés

A protestánsok és a katolikusok között különbség van a kifejezés használatában:

  • A protestáns szóhasználatban apokrifeknek azokat a könyveket nevezik, amelyek bizonyos népek, illetve korszakok Bibliájában ugyan helyet kaptak, de amelyeket a mai protestáns kánon nem fogad el szent iratoknak, és ezért a protestáns Bibliában nem szerepelnek. A katolikus Bibliában található ún. deuterokanonikus könyvek például a protestáns Bibliából hiányoznak, és ezeket a protestánsok az apokrif könyvek közé sorolják. Ugyanakkor azon iratokat, amelyeket minden korszak és minden egyház egyöntetűen hamisítványoknak tartott, a protestánsok gyakran nem apokrifeknek, hanem pszeudoepigráf könyveknek nevezik. (Pszeudepigrapha = „hamisítványok”.)
  • A katolikus szóhasználat nem tesz ilyen megkülönböztetést, hanem valamennyi hamisnak tartott és a katolikus kánonból kizárt iratot az apokrif kifejezéssel jelöli.

Szócikkünkben azokat az egységesen apokrifnek (pszeudoepigráfnak) tartott könyveket mutatjuk be, amelyek mind a protestáns, mind a katolikus és ortodox Bibliából hiányoznak.

SZÍNKÓD
JELENTÉS
Ennek a szócikknek a tárgya.
A   B I B L I A I   K Ö N Y V E K   E L N E V E Z É S E I
Felekezet1.
általánosan elfogadott,
nem vitatott könyvek
2.
vitatott, végül a zsidók és a protestánsok által elutasított könyvek,
amelyeket a katolikusok elfogadnak
3.
csak nagyon szűk csoport által elfogadott könyvek,
a nagy egyházak ezeket elutasítják
katolikus szóhasználatPROTOKANONIKUSDEUTEROKANONIKUSAPOKRIF
protestáns szóhasználatKANONIKUSAPOKRIFPSZEUDOEPIGRÁF

Az Ószövetséghez kapcsolódó apokrif iratokszerkesztés

A Kr. e. 3. század és Kr. u. 3. század között keletkeztek, bibliai szerzők művének tüntetik fel magukat. Sok közülük álmokat, látomásokat tartalmaz Ezékiel, Dániel és Zakariás stílusában. Jellemző rájuk a messiási királyság dicsőségének érzékletes leírása, úgyszintén élénk fantáziával írnak a teremtésről, angyalokról stb.

Név
Keletkezési idő
Angol nyelvű cikk
A p o k a l i p s z i s e k   (24 mű)
Ádám apokalipszise[1][2]Kr. e. 1. századKr. u. 3. századen:Apocalypse of Adam
Énok első könyve (Énok etióp apokalipszise)[1][2][3]Kr. e. 3. századen:Book of Enoch
Énok második könyve (Énok szláv apokalipszise,
Énok titkainak könyve)
[1][2][4][5][6]
1. századen:Second Book of Enoch
Énok harmadik könyve[1][6]2. századen:3 Enoch
Ábrahám apokalipszise[1][2][3][4][5][6]1.2. századen:Apocalypse of Abraham
Mózes apokalipszise (Ádám és Éva görög élete)[1][2][5][6]1. századen:Life of Adam and Eve
Ádám és Éva szláv élete[2][4]?
Mózes mennybemenetele[1][2][3][5]1. század ?en:Assumption of Moses
Illés apokalipszise[1][6]2. századen:Apocalypse of Elijah
Szofóniás apokalipszise[1][5][6]Kr. e. 1. század ?en:Apocalypse of Zephaniah
Ezdrás héber apokalipszise (Ezdrás negyedik könyve)[1][3][5][6]?en:2 Esdras
Ezdrás görög apokalipszise[1][5]2. század ?en:Greek Apocalypse of Ezra
Ezdrás látomása[1]4. század ?en:Vision of Ezra
Báruk szír apokalipszise (Báruk második könyve)[1][2][3][6]1. századen:2 Baruch
Báruk görög apokalipszise (Báruk harmadik könyve)[1][2][4][6]2. századen:3 Baruch
Báruk negyedik könyve[1][4]2. századen:4 Baruch
Ézsaiás mennybevétele[1][3][4][5]1. század ?en:Ascension of Isaiah
Ezékiel apokalipszise[1][6]?
Dániel görög apokalipszise[1][3][6]9. századen:Greek Apocalypse of Daniel
Szedrákh apokalipszise (Szedrákh szavai)[1][6]3.4. századen:Apocalypse of Sedrach
Zoszimosz apokalipszise[4]?
Az állatok apokalipszise[6]?
A hét menny apokalipszise[1]?
A menny és a pokol látomása[1]?
T ö r t é n e t i  k ö n y v e k   (12 mű)
Jubileumok könyve (Kis Genezis)[1][2][3][5][6]Kr. e. 2. századen:Book of Jubilees
Ezdrás harmadik könyve[1][3][5]Kr. e. 1. századen:1 Esdras
A babilóniai fogság története[1]1. századen:History of the Captivity in Babylon
Makkabeusok harmadik könyve[1][3][5][6]Kr. e. 1. századen:3 Maccabees
Makkabeusok negyedik könyve[1][3][5][6]Kr. e. 1. századen:4 Maccabees
Makkabeusok ötödik könyve[1]1. századen:5 Maccabees
Makkabeusok hatodik könyve[1]?
Makkabeusok hetedik könyve[1]?
Makkabeusok nyolcadik könyve[1]?
Etióp Makkabeusok első könyve[1]?en:Meqabyan
Etióp Makkabeusok második könyve[1]?en:Meqabyan
Etióp Makkabeusok harmadik könyve[1]?en:Meqabyan
T e s t a m e n t u m o k  (V é g r e n d e l e t e k ,   8 mű)
A tizenkét pátriárka testamentuma[1][3][4][5][6]Kr. e. 2. századen:Testaments of the Twelve Patriarchs
Ádám testamentuma[1][5][6]2.4. századen:Testament of Adam
Ábrahám testamentuma[1][2][4][5][6]1.2. századen:Testament of Abraham
Izsák testamentuma[1]2.5. századen:Testament of Isaac
Jákob testamentuma[1]?en:Testament of Jacob
Mózes testamentuma[6]?
Jób testamentuma[1][4][5][6]1. század?en:Testament of Job
Salamon testamentuma[1][5][6]1. századen:Testament of Solomon
K ö l t ő i  m ű v e k   (5 mű)
151. zsoltár[5][6]?en:Psalm 151
152–155. zsoltár[6]?en:Psalms 152–155
Salamon zsoltárai[1][3][5][6]Kr. e. 2.1. századen:Psalms of Solomon
Salamon ódái[1][6]1. századen:Odes of Solomon
Ézsaiás ódái[6]?
L e v e l e k   (3 mű)
Énók levele[6]?
Roboám levele[1]?
Ariszteasz-levél[1][5]Kr. e. 2. századen:Letter of Aristeas
I m á d s á g o k   (2 mű)
Jákób imája[1][6]?
József imája[1]?en:Prayer of Joseph
E l ő -  é s  u t ó s z a v a k   (3 mű)
Előszó Sirák fia könyvéhez[5]?
Előszó Jeremiás Siralmaihoz[5]?
Utószó Jób könyvéhez[5]?
A p o k r i f o n o k   (6 mű)
Jákób és József apokrifonja[1]?
Melkizedek apokrifonja[1]?
A tíz törzs apokrifonja[1]?
Jeremiás kopt apokrifonja[1]?
Ezékiel apokrifonja[1][6]Kr. e. 1. századKr. u. 1. századen:Apocryphon of Ezekiel
Jannész és Jambrész apokrifonja (Jannész és Jambrész könyve)[1][3][6]?en:Jannes and Jambres
E g y é b  i r a t o k   (35 mű)
Az Úr 70 neve[4]?
Ádám és Éva teremtése[4]?
Ádám leányai[4]?
Ádám Octipartite[1][4]?
Ádám és Éva összeütközése a Sátánnal[1][2][4]5. század6. századen:Conflict of Adam and Eve with Satan
Ádám homiliája az alvilágban Lázárhoz[4]?
Noé könyve[1]Kr. e. 2. századen:Book of Noah
Óriások könyve[1][6]Kr. e. 2. századen:The Book of Giants
Ábrahám könyve[2]?
Jákób létrája[1][4][6]?en:Ladder of Jacob
József története[1]?
József és Asenát[1][4][6]Kr. e. 1. századen:Joseph and Aseneth
Mózes apokrif könyve[2]?
Mózes élete[1][4]?
Mózes kardja[1]?en:The Sword of Moses
Illés könyörgése?
Ezdrás ötödik könyve[1]?en:2 Esdras#5 Esdras
Ezdrás hatodik könyve[1]?en:2 Esdras#6 Esdras
Ezdrás kérdései[1]?en:Questions of Ezra
Ezdrás kinyilatkoztatása[1]?
Aszáf könyve[1]?en:Sefer Refuot
Eldád és Modád[1][6]?
Az Őrzők könyve[6]?
A rekhabiták története[1][5]1. századen:History of the Rechabites
A próféták élete[1]Kr. e. 1. századen:Lives of the Prophets
Az ítélet jelei[1]?
Az áldott Zerubbábel szavai[4]?
Ahikhar[2][4][6]?
Mihály arkangyal harca Sátánnal[4]?
A Tibériás-tenger legendája[4]?
Palea Historica[4]?
Palea Chronographica[4]?
Magyarázó Palea[4]?
Sém értekezése[1]?
Gádnak, a jósnak szavai[1]?
Zoszimosz története[6]?
Joszippon könyve[4]10. századen:Josippon

Az Ószövetségben megemlített, de fenn nem maradt apokrif iratokszerkesztés

Helyenként maga az Ószövetség utal egyes könyvekre, melyek azonban nem részei az Ószövetségnek. Ezek a művek nem maradtak fenn, de az alábbi lista tartalmazza a címüket és az említési helyüket.

Név
Említési hely
Az Úr harcainak könyve4Móz, 21:14
Jásár könyveJózs, 10:13 + 2Sám, 1:18
Salamon cselekedetei1Kir, 11:41
Izrael királyainak könyve1Krón, 9:1
Izrael királyainak krónika könyve1Kir, 14:19
Sámuelnek, a nézőnek könyvei1Krón, 29:29
Nátán próféta könyve1Krón, 29:29
Gádnak, a nézőnek könyve1Krón, 29:29
A silóbeli Ahija prófétálásai2Krón, 9:29
Semája próféta könyve2Krón, 12:15 + 13:22
Jéhunak Jósafát királyra vonatkozó könyve2Krón, 20:34
Ézsaiás próféta könyve Uzziásról2Krón, 26:22
Jeremiás siratódala Jósiásról2Krón, 35:25
Hozáj (vagy a látnok) szavai2Krón, 33:18–19
A néző Iddó látomásai2Krón, 12:15 + 13:22
Jehdó Jeroboám ellen írt látomásai2Krón, 9:29

Az Újszövetséghez kapcsolódó apokrif iratokszerkesztés

Hierapoliszi Szent Papiasz a 2. században említi elsőnek valamelyik evangéliumot. Könyve az ’Úr kinyilatkoztatásainak magyarázata’ elveszett. Papiasz egy vént idéz, Euszebiosz szerint (Euszebiosz: Egyháztörténet III. 39) azt mondta, hogy Márk nem Jézus, hanem Péter tanítványa. Márk írja le mindazt, amire Péter emlékezett Jézus mondásaiból, cselekedeteiből. Állítólag héber? vagy arámi?, majd mások fordították azt görögre.A keresztény apokrif gyűjtemény körülbelül 100 művet tart számon, ezeknek az anyagát az újszövetségi kánoni írások, személyek és események ihlették. Ez az irodalom szoros összefüggésben áll az Újszövetség írásaival.

Számuk igen magas: a 9. században I. Phótiosz konstantinápolyi pátriárkának 280 iratról volt tudomása. A ma ismertek:

Név
Angol nyelvű cikk
E v a n g é l i u m o k   (33 mű)
Jakab protoevangéliuma (Jakab gyermekség evangéliuma)en:Gospel of James
Tamás gyermekség evangéliumaen:Infancy Gospel of Thomas
Pszeudo-Máté evangéliuma (Máté gyermekség evangéliuma)en:Gospel of Pseudo-Matthew
Szír gyermekség evangéliumen:Syriac Infancy Gospel
Örmény gyermekség evangélium
József, az ácsen:History of Joseph the Carpenter
Keresztelő János életeen:Life of John the Baptist
Zsidókeresztények evangéliumai
Tamás evangéliumaen:Gospel of Thomas
Péter evangéliumaen:Gospel of Peter
Nikodémosz evangéliuma (Pilátus cselekedetei, Pilátus akta)en:Gospel of Nicodemus
Jézus Krisztus élete és halála Pszeudo-Cirilltől
Bertalan evangéliumaen:Gospel of Bartholomew
Bertalan kérdéseien:Questions of Bartholomew
Jézus Krisztus feltámadása Bertalantólen:Resurrection of Jesus Christ (by Bartholomew)
Tamásnak, a Vitázónak Könyve (Tamás könyve)en:Book of Thomas the Contender
A Megváltó dialógusaen:Dialogue of the Saviour
Gamáliel evangéliuma
Júdás evangéliumaen:Gospel of Judas
Mária evangéliumaen:Gospel of Mary
Fülöp evangéliumaen:Gospel of Philip
Jézus Krisztus bölcsességeen:The Sophia of Jesus Christ
Az egyiptomiak görög evangéliumaen:Greek Gospel of the Egyptians
Az egyiptomiak kopt evangéliumaen:Holy Book of the Great Invisible Spirit
Az igazság evangéliumaen:Gospel of Truth
Markión evangéliuma (Az Úr evangéliuma)en:Gospel of Marcion
Mani evangéliuma (Nagy evangélium, Az élet evangéliuma)en:Gospel of Mani
Apellész evangéliumaen:Apelles (gnostic)
Bardeszánész evangéliumaen:Bardaisan
Baszileidész evangéliumaen:Basilides
Kerinthosz evangéliuma
A p o s t o l o k  c s e l e k e d e t e i   (17 mű)
András apostol cselekedeteien:Acts of Andrew
András és Bertalan apostolok cselekedetei a párthusok között
András és Mátyás apostolok cselekedetei
Péter apostol cselekedeteien:Acts of Peter
Péter és András apostolok cselekedeteien:Acts of Peter and Andrew
Péter és Pál apostol cselekedeteien:Acts of Peter and Paul
Péter apostol és a tizenkettő cselekedeteien:Acts of Peter and the Twelve
Pál apostol cselekedeteien:Acts of Paul
Pál apostol és Thekla cselekedeteien:Acts of Paul and Thecla
János apostol cselekedeteien:Acts of John
Fülöp apostol cselekedeteien:Acts of Philip
Tamás apostol cselekedeteien:Acts of Thomas
Timóteus cselekedeteien:Acts of Timothy
Barnabás apostol cselekedeteien:Acts of Barnabas
Xantippe, Polüxéna és Rebekka cselekedeteien:Acts of Xanthippe, Polyxena, and Rebecca
Vértanúk cselekedeteien:Acts of the Martyrs
Az apostolok cselekedeteinek elveszett fejezeteen:The Lost Chapter of the Acts of the Apostles
A p o s t o l i  l e v e l e k   (20 mű)
Jézus Krisztus levele Abgár királyhoz
Barnabás leveleen:Epistle of Barnabas
Az apostolok leveleen:Epistula Apostolorum
Péternek Fülöphöz írott leveleen:Letter of Peter to Philip
Pál apokrif levele a korinthusiakhozen:Epistle of the Corinthians to Paul
Laodiceaikhoz írott levélen:Epistle to the Laodiceans
Seneca és Pál levelezéseen:Epistle to Seneca the Younger
A korinthusiakhoz írott harmadik levélen:Third Epistle to the Corinthians
Jakab apokrif levele
Kelemen első leveleen:First Epistle of Clement
Kelemen második leveleen:Second Epistle of Clement
Ignatiusnak a szmürnaiakhoz írtott leveleen:Letter to the Smyrnaeans
Ignatiusnak az efézusiakhoz írott leveleen:Letter to the Trallians
Ignatiusnak a magnesiaiakhoz írott leveleen:Ignatius of Antioch#Letters
Ignatiusnak a rómaiakhoz írott leveleen:Ignatius of Antioch#Letters
Ignatiusnak a philadelphiaiakhoz írott leveleen:Ignatius of Antioch#Letters
Ignatiusnak a tralliánokhoz írott leveleen:Ignatius of Antioch#Letters
Ignatiusnak Polikárphoz írott leveleen:Ignatius of Antioch#Letters
Polikárpnak a filippibeliekhez írott leveleen:Polycarp's letter to the Philippians
Levél Diognétoszhozen:Epistle to Diognetus
A p o k a l i p s z i s e k   (11 mű)
Péter apokalipsziseen:Apocalypse of Peter
Péter gnosztikus apokalipsziseen:Gnostic Apocalypse of Peter
Pál apokalipsziseen:Apocalypse of Paul
Pál kopt apokalipsziseen:Coptic Apocalypse of Paul
Bertalan apokalipszise
Tamás apokalipsziseen:Apocalypse of Thomas
István apokalipsziseen:Apocalypse of Stephen
Jakab első apokalipsziseen:First Apocalypse of James
Jakab második apokalipsziseen:Second Apocalypse of James
Pszeudo-Methodius apokalipsziseen:Apocalypse of Pseudo-Methodius
Hermasz pásztoraen:The Shepherd of Hermas
M á r i á r ó l  s z ó l ó  i r a t o k   (3 mű)
Mária hazamentele
Az Istenanya elalvása
Mária származásaen:Descent of Mary
E g y é b  i r a t o k   (20 mű)
Péter prédikációi
Pál apostol imájaen:Prayer of the Apostle Paul
Apostoli dekrétáken:Apostolic Constitutions
Az apostolok kánonjaien:Canons of the Apostles
Nepos könyveen:Book of Nepos
János apokrifonja (János titkos könyve)en:Apocryphon of John
Didakhéen:Didache
A Megváltó evangéliumaen:Naassene Fragment
A háromalakú Protannoiaen:Trimorphic Protennoia
Ophite diagramoken:Ophite Diagrams
Jeú két könyveen:Books of Jeu
A kincsesbarlangen:Cave of Treasures
Szent Jakab liturgiájaen:Liturgy of St James
Órigenész vezekléseen:Penitence of Origen
A Kelemen iratoken:Clementine literature
Pisztisz Szophiaen:Pistis Sophia
A nagy Seth második tanításaen:Second Treatise of the Great Seth
Sextus szentenciáien:Sentences of Sextus
Physiologusen:Physiologus
A méh könyveen:Book of the Bee
T ö r e d é k e k   (7 mű)
Berlini evangéliumen:Unknown Berlin Gospel
A naaszénusok himnuszaen:Naassene Fragment
A Fayyum töredéken:Fayyum Fragment
Márk titkos evangéliumaen:Secret Gospel of Mark
Oxyrhynchus evangéliumoken:Oxyrhynchus Gospels
Az Egerton evangéliumen:Egerton Gospel
Jézus feleségének evangéliumaen:Gospel of Jesus' Wife
E l v e s z e t t  i r a t o k   (8 mű)
Az Előest evangéliumaen:Gospel of Eve
A négy mennyei birodalom evangéliumaen:Gospel of the Four Heavenly Realms
Mátyás evangéliumaen:Gospel of Matthias
A tökéletesség evangéliumaen:Gospel of Perfection
A 70 tanítvány evangéliumaen:Gospel of the Seventy
Taddeus evangéliuma
A 12 apostol evangéliumaen:Gospel of the Twelve
Az apostolok megemlékezéseien:Memoria Apostolorum

A könyvek egy része ún. gnosztikus irat. A gnoszticizmus a 2. századtól érvényesülő misztikus filozófiai irányzat, amely átvette a kereszténység fogalmait, de a maga idegen szellemi tartalmával töltötte meg. A görög gnózis („ismeret”) szóból származik, ami spekulatív, filozofikus jellegére utal.

Szibillai jóslatokszerkesztés

A Szibillai jóslatok az ókor végén széles körben ismert próféciák gyűjteménye, melyek Istentől ihletettnek tartott látnokasszonyoktól eredtek. Keletkezésük ideje a 23. századra tehető. Formájukat tekintve mindig a Homérosz által használt hexametert alkalmazzák. Tartalmuk a királyságokra, népekre, városokra, uralkodókra vonatkozó homályos jóslatok szövevénye.

A Szibüllák személyét rejtély övezi. Euripidész (†Kr. e. 406), Arisztophanész (†Kr. e. 386) és Platón (†Kr. e. 347) mindig csak a „Jósnőről” beszéltek, míg későbbi szerzők – például Marcus Terentius Varro (†Kr. e. 27) –, tízet neveznek meg: a perzsa, líbiai, delphoi-i, cimmeri, szamariai, hellespontoszi, phrygiai, tiburi és erüthreiai, valamint a cumeai Szibillákat. (A két utolsó azonos.) E két utóbbi örvendett a legnagyobb tiszteletnek Rómában. A pogány korban a Szibilláktól származó jóslatokat és előrejelzéseket gondosan gyűjtötték és féltve őrizték Jupiter főtemplomában és csak súlyos válságok idején kértek tanácsot belőlük.

A Kr. e. 2. századtól az Alexandriában élő hellenista zsidók kihasználva e pogány jóslatok nagy divatját és a kor vallási nézeteire gyakorolt hatásukat, a szibilliai jóslatokhoz hasonló verseket írtak zsidó hittanaik és tanításaik pogányok közötti terjesztésére. Ez a szokás a keresztény korban is folytatódott, és a 2–3. században a jóslatok egészen új csoportja alakult ki. Emiatt a Szibillai jóslatokat három csoportba oszthatjuk: eredetükre nézve lehetnek pogányok, zsidók vagy keresztények, bár néha nem könnyű eldönteni hovatartozásukat. E jóslatokat gyakran idézték a korai egyházatyák és keresztény írók, mint Szent Jusztinusz (†166), Antiochiai Szent Teofilosz (†183), Lactantius (†325 k.) és Szent Ágoston (†430), de a pogányság visszaszorításával a középkor végére elvesztették jelentőségüket.

Jegyzetekszerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt Ez a szócikk részben vagy egészben a List of Old Testament pseudepigrapha című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  2. a b c d e f g h i j k l m n o http://www.pseudepigrapha.com/
  3. a b c d e f g h i j k l m n http://www.newadvent.org/cathen/01601a.htm – a Catholic Encyclopedia cikke (angol nyelvű)
  4. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa http://www.marquette.edu/maqom/pseudepigrapha.html
  5. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x http://lexikon.katolikus.hu/A/apokrif%20iratok.html
  6. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al Archivált másolat. [2015. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 26.)

Fordításszerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a List of Old Testament pseudepigrapha című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a New Testament apocrypha című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalomszerkesztés

  • Archibald Robertson: A kereszténység eredete, Bp., Gondolat, 1972
  • Jakab ősevangélium, In. Szepessy Tibor: Apokrif iratok. Csodás evangéliumok, Bp., Telosz Kiadó, 1998
  • Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma I., Jel Kiadó, 1997
  • Benyik György. Az újszövetségi szentírás I–II. Szeged: JATE Press (1995) , I. kötet, 91–150. oldal
  • Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek, Budapest, Márton Áron Kiadó, 1994
  • szerk.: Gecse Gusztáv – Horváth Henrik: Bibliai kislexikon, 3., részlegesen átdolgozott, bővített kiadás, Kossuth Könyvkiadó (1984). ISBN 963 09 2446 3 , 20. oldal
  • Hubai Péter: Thésauroi apokryphoi. Az apokrif irodalom határain, Vallástudományi Szemle 2008/2 157-193

Apokrif irodalom magyar nyelvenszerkesztés

(Tartalom (2. kiadás): [1.] A Tamás-akták gyöngyhimnusza [2.] A János-akta Krisztus-himnusza [3.] Poimandrész [4.] Hénokh könyve [5.] Mózes (Ádám) apokalipszisze [6.] Ezdrás apokalipszisze [7.] Az XII. patriarka végrendeletei [8.] Töredékek a Péter evangéliumából [9.] Péter kérügmája [10.] Péter apokalipszisze (töredék) [11.] Nikodémus evangélium (2. rész) [12.] Mátyás hagyományai [13.] Héberek szerinti evangélium (töredékek) [14.] Az ebioniták szerinti evangélium töredékei [15.] Az egyiptomiak szerinti evangélium töredékei [16.] Tamás evangélium [17.] Az Igazság evangéliuma [18.] Jakab ősevangélium [19.] Mária mennyekbe való átviteléről "A" változat [20.] Mária mennyekbe való átviteléről "B" változat)
  • Az apostolok csodálatos cselekedetei (szerk. Dörömbözi János, Adamik Tamás), Bp., Telosz, 1996, ISBN 963-8458-089, 230 p
(Tartalom: [1.] János cselekedetei [2.] Péter Rómában [3.] Pál apostol cselekedetei [4.] A szent és elsőként híresnek nevezett András apostol vértanúsága [5.] Tamás apostol cselekedetei)
  • Csodás evangéliumok (szerk. Dörömbözi János, Adamik Tamás), Bp., Telosz, 1996, ISBN 963-845-811-9, 195 p
(Tartalom: [1.] Jakab prótoevangéliuma [2.] Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról [3.] A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma [4.] Pszeudo-Máté evangéliuma [5.] Józsefnek, az ácsnak a története [6.] Fülöp evangéliuma [7.] Az Igazság evangéliuma [8.] Péter evangéliuma [9.] Feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról, amely Pontius Pilátus idejében készült)
  • Apokalipszisek (szerk. Dörömbözi János, Adamik Tamás), Bp., Telosz, 1997, ISBN 963-8458-15-1, 197 p
(Tartalom: [1.] Mózes apokalipszise [2.] Ezdrás negyedik könyve [3.] Ézsaiás próféta felemelkedése [4.] Jakab apokalipszise [5.] Szent Pál apostol látomása [6.] Teológus Szent János apokalipszise [7.] A Boldogságos Szűz Mária elköltözése "A" változat [8.] A Boldogságos Szűz Mária elköltözése "B" változat [9.] Isten szószólója, Szent János beszámolója a szentséges Istenanya elszenderüléséről [10.] Poimandrés [11.] Sibylla-jóslatok [12.] Az erythraeai Sibylla az utolsó ítéletról)
(Tartalom: [1.] Aristeas levele Philokratéshez [2.] Az Apostolok levele Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus testamentuma [3.] Jakab apokrif levele [4.] Pál levele a laodiceaiakhoz [5.] A korinthosiak levele Pálhoz [6.] Pál levele a korinthosiakhoz a testről [7.] Seneca és Szent Pál levelezése [8.] Péter levele Jakabhoz [9.] Kelemen levele Jakabhoz [10.] Barnabás levele [11.] Titusnak, Pál tanítványának levele a szüzesség állapotáról [12.] Pilátus levelezéséből [13.] Abgár (Abgaros) edesszai fejedelem levélváltása Jézussal [14.] Addai apostol tanítása [15.] Mani: Epistula fundamenti (részletek) [16.] Mani levele Markelloshoz [17.] Levél az égből, avagy Isten Rómába leküldött rendelete, felolvassák a nagyböjt második vasárnapján)
  • http://churchofgod.hu/
  • Apokrif és pszeudoepigrafikus irodalom: IN: Scheiber Sándor: A feliratoktól a felvilágosodásig – Kétezer év zsidó irodalma (Zsidó irodalomtörténeti olvasmányok), Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997, ISBN 963 85697 4 3, 26–58. o.
  • Hubai Péter: A megváltó a keresztről (Kopt apokrifek Núbiából), Szent István Társulat, Budapest, 2006, ISBN 963 361 872 X, 301 p
  • Hubai Péter (szerk.): Jézus rejtett szavai, Holnap Kiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-345-025-X, 193 p
  • Raffay Sándor: Új szövetségi apokrifusok, Pozsony, 1905
  • Szabó Xavér: Salamon zsoltárai, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2009, ISBN 978-963-88356-1-1, 161 p
  • Jób testamentuma (ford. Adorjáni Zoltán), L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 978-963-236-419-3, 211 p

Külső hivatkozásokszerkesztés

Kapcsolódó szócikkekszerkesztés

🔥 Top keywords: KezdőlapVarga Judit (politikus)Magyar Péter (jogász)Speciális:KeresésHúsvétFacebookIsztambuli egyezményRogán Antal2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságNagypéntekErőss PálYouTubeSzoboszlai DominikKoszovóSzentkirályi AlexandraSpeciális:Friss változtatásokKötter TamásMagyarországPottyondy EdinaSchadl GyörgyLepkehimlőHazatalálsz (televíziós sorozat)Depeche Mode2024-es magyarországi önkormányzati választásMárcius 27.Nemzeti Együttműködés RendszereHáromtest-problémaPolt PéterCristiano RonaldoVölner PálHúsvéti ünnepkörRocco SiffrediMagyar labdarúgó-válogatottVitézy DávidMagyar névnapok listája dátum szerintNagycsütörtökGrúziaNagyhétOrbán ViktorHell Energy Magyarország Kft.Puzsér RóbertHajdú Péter (műsorvezető)Novák KatalinLionel MessiKőrösi Csoma SándorAz Európai Unió tagállamaiLocsolkodásNárcizmusDave GahanSzalay-Bobrovniczky KristófTádzsikisztánII. Rákóczi FerencOrszághívószámok listájaHalálozások 2024-benBudapestBaltimore (Maryland)Darnyi TamásPetőfi SándorVazulSzegény párákBayer ZsoltFritz WepperRobert OppenheimerMádl FerencEsterházy PéterA háromtest-problémaFasizmusJónás RitaA mi kis falunkGulyás GergelyTassi RózsaNagyböjtMásodik világháborúRendfokozatIszlám2023Magyar ábécéGólkirályságMagyarország vármegyéiRamadánHázasság első látásra (második évad)CanberraHázasság első látásraA Barátok közt szereplőinek listájaUngár KláraEminemMost vagy soha!Nagy Ervin (színművész)Lengyel–litván határOrszágok autójelének és doménnevének listájaNagyszombat (kereszténység)LabdarúgásFenyő Iván (színművész)Ausztrália (ország)Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap2024-es európai parlamenti választás MagyarországonNemzetközi gépkocsijelek listájaAdolf HitlerI. Mátyás magyar király